ILLATOS EPERFÖLDÖN - VERANDA Magazin


ILLATOS EPERFÖLDÖN

Napjainkban már szinte egész évben ott van a boltok polcain. Ránézve megkívánjuk, azonban mégis a nyár elején „napsütötte”,  érett eper íze az igazi. Bizony az Eper (Fragaria sp.) vagy hivatalos nevén a Szamóca az egyik, ha nem a legkedveltebb bogyós gyümölcsünk. Ez páratlan ízének és is annak is köszönhető, hogy epret nem csak kertben, hanem kisebb teraszon vagy balkonon is nevelhetünk, ahol ugyanolyan gazdagon fognak teremni a kis palánták.

A nyár közeledtét jelzi, amikor az eperföldek közelében az út szélén megjelennek  kis asztalokon a sorba rakott, frissen púposra szedett epertálak. A legfinomabb, legzamatosabb, lédús és édes epreket ebben az időszakban lehet élvezni. Ha elkanyarodunk ekkor egy érő eperföld felé, érezhető, hogy a levegőt megtölti az édes eperillat. A sorok között pedig szorgos kezek szedik a piros, puha terméseket a kis növényekről, hogy minél előbb piacra kerüljenek. Ilyen páratlan íze a saját nevelésű epernek is lehet.

Az eper évelő növény, mely több évig nevelhető. Mivel évelő, akár hosszú ideig is a helyén maradhatna, azonban mégsem érdemes 3 - 4 évnél tovább nevelni a töveket. Ahogy telnek az évek, a frissen telepített eperpalánták termései elaprózódnak. Nem is teremnek már annyit, mint az első években, ezért nem érdemes tovább nevelnünk. Ekkor ültessünk új palántákat és újratelepítés előtt a talajt töltsük fel tápanyaggal. Az egy éves tövekről nyár végén a legyökeresedett indákat átültethetjük másik helyre, így is fiatalíthatunk. Bár eperültetvényünk nem marad sokáig a helyén, de már az ültetést követő évben teremni fog. Ültetési ideje hagyományosan augusztus, azonban napjainkban már tavasszal is telepíthetünk palántákat. Választhatunk frigó palántákat, melyek levél nélküli, hűtőkamrában tárolt tövek, vagy lombos, cserépben lévő töveket. Az utóbbi virágzó cserepesek kedveltek, melyek pár hét múlva már teremnek is.

Kertben, teraszon, edényben, ládában, függőcserépben és még sorolhatnám, hányféleképpen ültethetünk epret napjainkban.  A siker és a szüret garantált. Kis helyet foglal kertben is, pár tő ültetésével is nagy tálnyi termés várható. Kerti telepítésnél érdemes agroszövetet leteríteni, ebbe kis lyukakat vágva ültetni kb 30cm távolságra a palántákat. Ez a gyomok terjedését gátolja, a föld kiszáradását akadályozza és a csüngő, érő termések is tiszták maradnak. Edényekben is bőven terem, de a rendszeres öntözésére figyeljünk!  Az eper termesztéséhez egy meleg helyet nézzünk ki, minél naposabbat. Az enyhén savanyú talajt kedveli a legjobban, de ami még fontosabb, hogy tápanyagdús legyen földünk. Sok termést pedig öntözés mellett hoz. Választhatunk egyszer termő és folytontermő fajták közül. Az egyszer termő fajták eperszezonban, azaz május végén, júniusban teremnek. A folytontermőek termése ugyan kisebb, de júliustól őszig szedhetjük. Termésérése alatt figyeljünk arra, hogy ne végezzünk növényvédelmet és ne használjunk vegyszereket!

Minél több frissen szedett epret érdemes fogyasztanunk, mert nagyon vitamindús és egészséges. Fogyasztó, baktériumölő hatású. A bőrre is jó hatással van. A nyári ízeket pedig üvegben eltehetjük lekvárnak, szörpnek, vagy fagyaszthatjuk is. Bárhogy is fogyasztjuk az epret, mindig páratlanul finom, illatos gyümölcs.

(A cikk a VERANDA Magazin 2017. Május - Júniusi számában megjelent)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések